Ugrás a tartalomra
Az Európai Bizottság logója

Az EPSO kiválasztási eljárásai – hamarosan mind a 24 nyelven

Az EPSO igazgatótanácsa (a Hivatal intézményközi irányító szerve) által 2023 végén hozott határozatot követően az EPSO készen áll arra, hogy a kiválasztási eljárások tekintetében új, mind a 24 nyelvet felölelő rendszerre térjen át. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az EPSO a többnyelvűség iránti elkötelezettségének jegyében biztosítani fogja, hogy minden vizsgát és tesztet teljesíteni lehessen bármelyik nyelven az EU 24 hivatalos nyelve közül. Ez már akkor az EPSO kötelezettségvállalása volt, amikor 2023 elején bejelentette az új versenyvizsga-modell bevezetését.

2024-től kezdve az EPSO kiválasztási eljárásain a pályázók mindegyik vizsga vagy teszt kapcsán megválaszthatják, hogy azt az EU 24 hivatalos nyelve közül melyiken teljesítik. Továbbra is minden versenyvizsga esetében érvényes az a követelmény, hogy az egyes kiválasztási tesztek és vizsgák elvégzéséhez két különböző nyelvet kell használni. A nyelvi profilok versenyvizsgáira egyedi feltételek vonatkoznak. Az ezzel kapcsolatos részletes tudnivalókat minden esetben az adott versenyvizsga-felhívás tartalmazza.

Ennek megfelelően fogjuk módosítani azoknak a 2023-ban közzétett kiválasztási eljárásoknak a versenyvizsga-felhívásait is, amelyek tesztelési szakasza még nem kezdődött el (pl. a közlekedés és a nukleáris energia területére vonatkozó versenyvizsgák). Az új nyelvi rendszer azonban nem terjed ki azokra a folyamatban lévő versenyvizsgákra, amelyek tesztelési időszaka már megkezdődött.

Frissítés (2024. március 15.): Az új nyelvi rendszer azokra az EPSO által 2023-ban közzétett versenyvizsgákra is vonatkozhat, amelyek tesztelési időszaka már megkezdődött. (Amikor az EPSO 2024. február 6-án első ízben adott tájékoztatást az új nyelvi rendszerről, ez a lehetőség még nem volt tervbe véve.)

Frissítés (2024. április 18.): Felhívjuk figyelmét, hogy a 24 nyelvre kiterjedő nyelvi rendszer a CAST-eljárások esetében másképp alkalmazandó, mint a nyílt versenyvizsgák esetében, ahol a pályázók a vizsgáikhoz egy első és egy második nyelvet választanak. A CAST-eljárások keretében a pályázók eddig is eldönthették, hogy a 24 hivatalos nyelv közül melyiken kívánják elvégezni a szövegértési és a matematikai-logikai készséget felmérő tesztet. E két tesztet azonban a CAST keretében ugyanazon az egy hivatalos nyelven kell elvégezniük.

Ha szeretne többet megtudni az EU 24 hivatalos nyelvéről, látogasson el erre az oldalra: Nyelvek, többnyelvűség, nyelvhasználati szabályok | Európai Unió

Frissítés időpontja
2024. 04. 18. – 08:31